Bejelentkező űrlap

Látogatók

Today1116
Yesterday1650
This week12620
This month26803
Total3039496

Visitor Info

  • IP: 3.238.174.50
  • Browser: unknown
  • Browser Version: unknown
  • Operating System: unknown

Who Is Online

25
Online

2021. április 18. (vasárnap) 14:43
Powered by CoalaWeb

HETI ÙJDONSÁG

responsive jquery slider joomla
×

Megjegyzés

Please enter your DISQUS subdomain in order to use the 'DISQUS Comments for Joomla!' plugin. If you don't have a DISQUS account, register for one here

Címlap

Egy magyar falu, ahol januárban született Jézus

Szerb világ Budapesttől kőhajításnyira – Lóréven a magyar katolikusok is ortodox templomba járnak

Van egy település Magyarország szívében, amelyben a középkortól fogva máig használják a Julianus-naptárt, és beszélik az ősi nyelvet, amelybe olykor furcsa hangzású, archaikus szavakat kevernek. Ahol az emberek többsége szerb anyanyelvű, és csak pravoszláv templom található. A maroknyi magyar átvette a szerb szokásokat, így karácsonykor mindenki a „badnjak” lángjánál melegszik. Lórévre látogattunk, ahol nem csak az utcanévtáblákon fér meg békésen szláv és magyar.

Amikor 1440-ben a törökök elől menekülő első szerb családok sátrat vertek a Csepel-sziget déli csücskén, még nem számoltak azzal, hogy félezer év múlva is itt lesznek. Gyors hazatéréssel számoltak, ezért is telepedtek meg a Dunánál, amely akkoriban viszonylag gyors közlekedési lehetőséget kínált. Lóréven még templomot sem építettek, hiszen úgy gondolták, bármikor indulhatnak vissza, őseik földjére.

Nagyon lassan csillapodó honvágy

Csakhogy a török terjeszkedés nem hagyott alább, nemzedékek tűntek el, majd újak léptek a helyükbe. Buda visszafoglalása után újra felébredt bennük a remény, csakhogy a délnek vonuló császári seregeket Köprülü Musztafa nagyvezír 1690-ben visszaverte a Balkánon, így indult meg a szerbek nagy kivándorlása Csernojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével. Újabb szerb családok érkeztek Lórévre. Később mégis összeültek a lóréviek, és úgy döntöttek, nem várnak tovább a hazatérésre: most már kőből építettek maguknak imahelyet a falu közepén: a Szent Miklós-templomot 1714-ben szentelték fel. Több mint kétszázötven év kellett, hogy csillapodjon a honvágyuk.

Január hatodikán a déli órákban Lóréven még nem sok jelét látni, hogy erre a napra esik a szerb szenteste. Alig látni valakit az utcán, s a házak ablakában sincs kivilágítás. Pedig erre a napra a helyi szerbek szabadságot vesznek ki, hiszen a pravoszláv egyház a Julianus-naptár szerint számolja az időt, így a karácsonyt januárban ünneplik.

Egy férfit mégis találunk az utcán, aki egy piros fazékkal igyekszik a furgonjához. Vukajlovics Milánnak hívják, s rögtön arra kér bennünket, hogy üljünk csak be a kocsiba, nagyon hideg van kinn. A középkorú, vékony férfi lelkesen mesél nekünk a helyi szokásokról. A szerb karácsony a badnjakkal kezdődik, ilyenkor a férfiak kimennek az erdőbe badnjakot vágni, amely tulajdonképpen egy tölgyfa ága, amelyen még száraz levelek vannak. Ilyenkor semmilyen állati eredetű ételt nem esznek a pravoszlávok, csak kalácsot készítenek az asszonyok, vacsorára pedig babot és diós tésztát. A legfontosabb esemény ezen a napon a mise, utána következik a tűzgyújtás, ekkor égetik el a badnjakot.

Egy polgármester, öt baba

Mivel Jézus istállóban született, a pravoszlávok ennek a szimbólumát, szalmát visznek a házukba, s az asztalra is tesznek belőle a szentesti vacsoránál. Ezt követi a betlehemezés, amikor gyerekek járják körbe a falut. De ezzel még nem ért véget a szenteste: rövidesen újra együtt ünnepli a falu Jézus születését.

– Öt babánk is született a faluban, miután polgármester lettem! – mondja büszkén Bogdán György, a falu vezetője az irodájában, mikor Lórév lakosságáról kérdezzük. A férfi még csak 26 éves múlt, de szemmel láthatóan arra termett, hogy vezető legyen: szavai határozottságról árulkodnak, s bár csak 2014-ben nyerte meg a választást két kihívójával szemben, olyan, mintha évtizedek óta végezné a munkáját.

Végzős a jogon, de a családi gazdaságukban is dolgozik az édesapjával. Kérdésünkre, miért döntött úgy, hogy indul a polgármesteri székért, így válaszol: a szülei őt arra tanították, hogy több lábon álljon, s mivel a jogi egyetemen a közjog érdekelte leginkább, adta magát a lehetőség, hogy polgármesterként foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel.

A falunak valaha hatszáznál is több lakosa volt, 1924-ben azonban egy részüket kitelepítették a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba. A rendszerváltás után viszonylag állandó maradt a lakosságszám, időnként még gyarapodott is, a legutóbbi választások idején 317 lelket számolt a falu. A polgármester a szerb közösség megmaradásának titkát abban látja, hogy korábban nem volt olyan nyitott a világ, mint manapság, így csak kevesen költöztek innen Budapestre. Továbbá a nyelvi problémák mindig is egyfajta szűrőt jelentettek a betelepülni vágyóknak, hiszen ha teljes életet akartak élni, előbb vagy utóbb meg kellett tanulniuk valamennyire szerbül. Ám az sem mellékes, hogy Csepel-sziget déli csücskén a település már nem túl vonzó az ingázóknak, hiszen nem tartozik szorosan a budapesti agglomerációhoz. S végül a közösség ilyen tiszta megmaradását az is segítette, hogy a lakosok helyben meg tudtak oldani mindent, hiszen nagy földterületek tartoznak a faluhoz. Így bőven van munka, a munkanélküliség ma is elhanyagolható.

Lórév maga is gondoskodik a közösség fennmaradásáról: szerb nyelvű óvoda és négyosztályos általános iskola is van itt, ahol az oktatás és nevelés szerb nyelven folyik, mindössze 18 óvodásnak és 12 iskolás gyermeknek. Bogdán Zsigmond, a falu gondnoka naponta hozza és viszi a szomszédos Ráckevéről az iskolásokat, hiszen az ottani szerbek közül többen is inkább ide íratják a gyerekeiket.

– Ez egy igazi szerb település! – mondja Bogdán György, amikor arról kérdezzük, hogyan kell elképzelni azt, amikor együtt ünnepel a falu. Ám minden esemény közül a pravoszláv karácsonyt tartják a legfontosabbnak, ilyenkor tüntetik ki érdeméremmel azokat, akik sokat tettek Lórévért. Ehhez kapcsolódik a szerb szilveszter is, amelyet január 13-án tartanak, s nem feledkezhetünk el a húsvétról és a falunapról sem, amikor minden lórévi hazautazik, hogy együtt ünnepeljenek a Duna partján.

"Nagyon furcsa volt"

Proto – így szólítják Lóréven a helyiek a pravoszláv pópát, Rade Szavicsot, amely a szerb protojerej szóból ered; ez nálunk az esperesnek felelne meg. A vörös hajú, vörös szakállú pap alig tud magyarul, így csak szerbül váltunk néhány szót, mielőtt a misére készülődik. Felesége, Dejana kéri, hogy üljünk le, melegedjünk fel náluk. A házaspár eredetileg a horvátországi Vukovárról származik, ahonnan a háború idején a magyar határ közelében lévő Baranyabánra (Popovac) költöztek, hiszen a férjét oda irányították egyházi vezetők. Majd Mohács mellé osztották be egy faluba, onnan kerültek nyolc éve Lórévre.

Három gyerekük is otthon van most velük, a legidősebb, Nikola Belgrádból jött haza, ahol politológiát tanul, Deszpot még gimnazista, a legfiatalabb, Anasztaszija kilencéves. Most mind ünnepi ruhába öltöztek, édesanyjuk a szentesti asztalt is megmutatja: már kész a prebranac, egy babétel, amely nem is leves, de nem is főzelék. Úgy készül, hogy először megfőzik a babot, majd a sütőbe teszik, a pravoszlávoknál szenteste ez a vacsora. Az ajándékot Bozsics Bata hozza, vagyis a „karácsonyi testvér”, aki a pravoszlávoknál az asztal alatti szalmában elrejti a gyerekeknek hozott ajándékokat. További érdekességeket is megtudunk az asszonytól: itt senkinek sincs szerb állampolgársága. Hogy lehet ez? A pópa fia, Nikola úgy látja, hogy az felesleges lenne, hiszen nem ilyen papírban mutatkozik meg, hogy ki a szerb. Emellett a szerb állampolgárság megszerzése még hosszas folyamat is lenne. A badnjaki mise rövidesen kezdődik.

– Nagyon, nagyon furcsa volt – így emlékszik vissza nyolc év után Béres Zoltán arra a napra, amikor először szembesült vele, hogy Lórév szerb falu. A harminc körüli férfi eredetileg Miskolc környékéről származik, ahol csak kevés idegen szót hallott gyermekkorában. Miután Budapestre költöztek, a feleségének megtetszett itt egy parasztház, s azonnal meg is vették, hiszen családot szerettek volna.

A fiatal házaspárt gyorsan befogadta a falu, néhány év múlva már azt vették észre, hogy a helyiek az ortodox ünnepekre is elhívják őket. Ilyenek a házszentelő ünnepek, amelyekre ma már ők is hivatalosak. A házaspárnak két kisfia is született, akik a helyi szerb óvodába és általános iskolába járnak. Zoltánéknak eszébe sem jutott, hogy máshová írassák gyerekeiket, inkább azon gondolkodtak, hogyan maradhatnának minél tovább a faluban a gyerekeik. Ők már ide tartoznak.

A háromszáz fős faluból rengetegen jöttek el a szentesti misére, a templom padlójára ezen a napon szalmát szórnak. Pravoszláv szokás szerint a férfiak külön vannak a nőktől. Állva hallgatjuk a szentmisét. A pópa természetesen szerbül szól a hívekhez; a liturgikus szövegek elmondása közben kétszer is körbejár a hívek között a tömjénezővel.

Szerb és magyar együtt örül

Ha Szerbiában, szerbek közt élnénk meg ezeket a pillanatokat, talán kívülállóként szemlélnénk az ortodoxiát, most azonban egészen mást érzünk. A szerbek és a magyarok együtt ünneplik itt Jézus megszületését, mindenki a maga szokásai szerint: a szerbek jobbról balra, a katolikusok balról jobbra, a reformátusok pedig nem vetnek keresztet. A Szent Miklós-templomban ez természetes.

A lórévi szerbek története különös módon fonódott össze a magyarsággal. Az 1848-as forradalom után Görgey Artúr itt jelölte ki a táborhelyét, mert a szabadságharcosok attól tartottak, hogy Jellasics átkel a Dunán, és a Pesti-síkság felől bekeríti a fővárost. Ekkor fogták el a közelben az udvarhű Zichy Ödön grófot, akinek a poggyásza átvizsgálása után előkerült egy köteg Ferdinánd császár nevével ellátott kiáltvány, amelynek az volt a célja, hogy a magyar kormány ellen lázítsa a délszláv lakosokat. A rögtönítélő bíróság ezért hazaárulás vádjával felakasztatta a grófot a Duna-parton. Tíz évvel a szabadságharc leverése után a császári család kápolnát emeltetett itt Zichy emlékére. Ma is kiemelkedik a széles mezőből, amelyet olykor teljesen elönt a Duna. Az első világháború idején a Monarchia seregébe sorozták be a helyi szerbeket, akiknek talán éppen saját nemzettestvéreik ellen kellett fegyvert fogniuk a déli fronton; a hősök nevét a templom bejáratánál emelt emléktábla őrzi.

A szocializmus éveiben egyre több vegyes házasság köttetett a faluban. Vásárhelyi Lajos, a lórévi önkormányzat egyetlen magyar képviselője is szerb lánnyal kötötte össze az életét, így a családban két karácsonyt is ünnepelnek. A ma már nyugdíjas férfi a rendszerváltás előtt községi elöljáró volt, ebben az időszakban adtak nevet annak a négy utcának, amelyet korábban csak számmal jelöltek.

– Legyen ilyen is, legyen olyan is – emlékszik vissza a férfi a névadásra, így testvériesen két szláv (Csernojevics Arzén: „ő hozott minket ide”, mondják a helyiek a XVIII. századi szentendrei pátriárkáról; és Alexa Dundity, aki horvát kommunista volt) és két magyar (Dózsa György és Kossuth Lajos) nevű utcája lett Lórévnek. A képviselő-testületi üléseket itt magyarul tartják, mert amikor magyar ember is van a társaságban, akkor úgy beszélnek, hogy ő is megértse. Lóréven ez a tiszteletadás egyik formája.

A karácsonyi mise után kezdődik a templom melletti tűzgyújtás. A tűzifát már elő is készítették máglyát emelve. A pópa nagyobb tölgyfaágat tart a kezében, amelyre keresztet vetve bort és mézet önt, hogy ezzel áldja meg a badnjakot. Az ószláv ima végén a tűzre dobja az ágat, majd a hívekhez szól. Most már a közösség melegségét érezzük, így mit sem törődünk a dermesztő faggyal. Ezután mindenki hazavihet magával egy tölgyfaágat.

A tűzgyújtás után bort és pálinkát isznak az egybegyűltek. Rade Szavics, a pópa közben elmagyarázza nekünk: a pravoszlávok nem véletlenül választották a tölgyfa ágát szimbólumként. Ez keményfa, amely sokáig biztosítja az otthon melegét.

Kitűnő viszony a két ország között

Lyubomir Alexovval is Lóréven ismerkedünk meg, aki a hazai szerb kisebbség parlamenti szószólója. Ezt a tisztséget azok számára hozták létre Magyarországon, akiknek a nemzeti kisebbségi listájuk nem nyert mandátumot az országgyűlési képviselők választásán. A férfi a rendszerváltás után 24 éven át vezette a községet, így tőle érdeklődünk, hogyan élte meg a falu a délszláv háborúkat. Alexov emlékeztet: abban az időszakban a média meglehetősen egyoldalúan tájékoztatott a délszláv eseményekről, a szerbeket állították be minden probléma okozójának, s ez rosszulesett a lórévi szerbeknek, hiszen a média általánosítva beszélt a szerbekről, nem pedig az egyes bűnösökről. A lóréviek viszont távol maradtak az eseményektől, szerepük annyiban merült ki, hogy a többi magyarországi szerbbel élelmiszert és ruhát vittek az árvaházaknak. Ettől eltekintve a magyar–szerb kapcsolatok kifejezetten jól alakultak, különösen az utóbbi időszakban, amikor Magyarország és Szerbia viszonya egyenesen kitűnőnek mondható. A hazai szerbek a magyar parlamenti pártokkal jó kapcsolatokat ápolnak, ami sajátos helyzetükből adódik: mivel nincs parlamenti képviseletük, arra vannak utalva, hogy mindenkivel jóban legyenek.

A szószólónál is rákérdezünk, miért nem érdekli a helyieket a szerb állampolgárság. Alexov ezt azzal magyarázza, hogy Lóréven teljesen elválik egymástól a nemzethez tartozás és az állampolgárság, az egyikből nem következik a másik. Emellett a szerb állampolgárság megszerzése sem egyszerű folyamat, ő maga sosem kérvényezte azt annak ellenére, hogy valaha az Országos Szerb Önkormányzat elnöke volt. Megmutatkozik a Szerbiától való távolság a beszédben is: Lóréven gyakran használnak olyan archaikus szavakat, amelyek Szerbiában már teljesen kikoptak a közbeszédből. A török időszakból eredeztethetők ezek, hiszen az itteni szerbek egy része török uralom alatt is élt a Balkánon. Ők továbbra is az odžak szót használják a dimnjak helyett (kémény), a lépcső, vagyis a stepenice itt bašamak, s így van ez az udvarral is, amelyet a lórévi szerbek dvorište helyett avlijának neveznek.

A testvértelepülésekkel is különösen alakult a viszony. Lórévnek egyetlen szerbiai testvérfaluja van, ez pedig magyar település, méghozzá a legdélebbi: Székelykeve. Így a legészakibb szerb többségű falu testvére nem más, mint a legdélebbi magyar többségű település, mindkettő távol fekszik anyaországától; külön feladat megőrizni a nyelvet, a kultúrát és az identitást.

– Igen, a közös sors – összegzi Alexov ennek a testvériségnek a lényegét.

– Hristos se rodi! – január hetedikén, karácsony napján így köszöntik egymást a pravoszlávok, ami annyit jelent: Jézus megszületett! Erre a szokások szerint a másik ember így válaszol: „Vaistinu se rodi!” – azaz: valóban megszületett!

A karácsonnyal Lóréven nem érnek véget a januári ünnepek, mert a Julianus-naptárban az újév is jócskán eltolódik. A falu természetesen akkor is együtt ünnepel, a szerbek és a magyarok boldog új évet kívánnak egymásnak. Ma, 577 év után a lórévi szerbek továbbra is gondosan ápolják őseik szokásait. Azokét, akik a lórévi Duna-partra érkezve még nem sejthették, hogy új otthonra találtak itt, mindörökre.

Majláth Ronald, -mno.

Comments are now closed for this entry

Uj hirek

Több mint 110 000 vajdaságinak nincs munkája

Több mint 110 000 vajdaságinak nincs munkája

Vajdaságban több mint 110 000 polgár neve található a tarto ...

Kullancsirtás és rágcsálóirtás Topolyán

Kullancsirtás és rágcsálóirtás Topolyán

Az elkövetkező hetekben, az időjárási körülmények függvényé ...

Automatizálják a jégvédelmi rendszert Vajdaságban

Automatizálják a jégvédelmi rendszert Vajdaságban

Jégvédelmi rakétákat kapott a Köztársasági Hidrometeorológi ...

Kígyót vett a salátával

Kígyót vett a salátával

Az ausztrál Alex White élő mérges kígyót talált egy zöld sa ...

Megvizsgálták a Szerbiában beadott koronavírus elleni vakcinák hatásosságát

Megvizsgálták a Szerbiában beadott koronavírus elleni vakcinák hatásosságát

Az elemzés több mint 10 ezer mintára terjedt ki. 20 és 95 év ...

HIRDETÖ: